Tudj meg többet a Polgármesterjelöltről

Szakmai út és tapasztalat:

Gépszerelőként kezdtem dolgozni a Nógrád Megyei Tanács Útkarbantartó Költségvetési üzeménél. 

Útépítő gépeket javítottam, műszaki ügyeleti feladatokat láttam el. Több évi munka után sorkatonai szolgálat következett a határőrség kötelékében, ahol fegyverszolgálat és lőtér üzemeltetési szakfeladatot tanultam és láttam el. Leszerelést követően – környezeti érdeklődési köröm okán – felvételt nyertem a Balassagyarmati Polgármesteri Hivatalba, kommunális előadó munkakörbe. 

Városüzemeltetés, helyi vízgazdálkodás, állategészségügy, környezet és természetvédelem, közterület felügyeleti munkakörökben dolgoztam. Később a város környezetvédelmi felügyelőjének neveztek ki. Az e munkakörökben töltött 9 év alatt közigazgatási gyakorlatot szereztem, s megismertem az államigazgatási feladatokat is. 

2000-ben 17 települési önkormányzat gazdasági társaságot alapított a Nógrádmarcali hulladékkezelő üzemeltetésre, ennek a társaságnak az első ügyvezető igazgatója lettem. 2005-ig töltöttem be ezt a pozíciót, majd Balassagyarmat delegáltjaként az akkor átalakuló regionális hulladékgazdálkodás szervezéséhez kerültem Gödöllőre, ahol kiterjedt önkormányzati társulás alakult 106 Pest és Nógrádi települést érintve. 

Itt a projekt megvalósító egységben kezdtem dolgozni. Ekkor már 34 évesen is több éves környezetvédelmi, természetvédelmi, hulladékgazdálkodási és vezetői szakmai tapasztalatom volt. Ilyen gyakorlati tapasztalattal kevesen rendelkezünk akkor, a társulás 106 önkormányzatot foglalt magába és 330.000 ember hulladékgazdálkodási ellátását kellett biztosítania. A szervezeti átalakulások révén a projektvezető távozott, így át kellett vennem a nem kis kihívásokkal teli projektvezetői feladatokat is.

Dr. Gémesi György, önkormányzati társulási elnöksége alatt, 2010-re építettük fel és üzemeltük be az Észak – Kelet Pest és Nógrád Megyei Regionális Hulladékgazdálkodási rendszert. Az átadást követően az elnökség felkérésére a regionális hulladékgazdálkodási rendszert üzemeltető első gazdasági társaságvezető igazgatója lehettem. A térség, szinte valamennyi polgármestere támogatott a megelőző szakmai munkám és emberi hozzáállásom alapján. 

Feladatom volt a cég felépítése, a regionális közszolgáltatás teljes megszervezése is. A Zöld Híd Programban 2010 – től 2014 – ig újabb 4 év felsővezetői szakmai gyakorlatot szereztem. Itt nem csupán a rendkívül heterogén személyi állomány megtartása, fejlesztése volt kiemelkedő, kihívást jelentő feladat, hanem a regionális hulladékgazdálkodási együttműködés szervezése is.

E program keretében irányítottam a régió összes, régi, környezetünkre veszélyt jelentő kommunális hulladéklerakójának felszámolását, vagy biztonságba helyezését is.

2014–ben kaptam felkérést Gödöllő Város Önkormányzatától az alpolgármesteri tisztség betöltésére, melyet elfogadtam. 2017 végéig, közel három év városvezetői gyakorlatot szereztem Gödöllőn, Balassagyarmatiként. Városüzemeltetés, beruházás szervezés, lakossági kapcsolattartás, valamit a várost érintő közszolgáltatások koordinálása tartozott az elsődleges feladataim közé. E mellett a kulturális programokhoz, városi intézményekhez kötődő városvezetői, koordinációs feladatokból is ki kellett venni a részem. Gémesi György, máig egyik példaképem.

2018 január 1-től tértem vissza a regionális hulladékgazdálkodás világába, a Zöld Híd B.I.G.G. Nkft. élére, ahol mb. ügyvezetőként már válságmenedzseléssel töltöttem a napjainkat. A folyamatos és felelőtlen, számító jogalkotási, kormányzati beavatkozások révén ellehetetlenített önkormányzati társaság éléről saját magam távoztam 2018 decemberében. 

A távozásom óta, főállásban kerületvezető hivatásos vadászként dolgoztam, később a családi Bt. segítő családtagja lettem, ahol ma is tevékenykedek. 2019-től a SZAB keretében kerültem be Balassagyarmat Város Önkormányzata Képviselő-testületébe.

Az akkori Társadalmi Szerződés azt rögzítette, akkor maradok a Képviselő- testület tagja, ha a vezetésem alatt, legalább öt képviselő kerül a Képviselő-testületbe. Ezt a feltételt teljesítettük.

Motiváció:

Fiatal felnőtt koromtól látok el közéleti tevékenységet, elsősorban a környezetvédelem, természetvédelem, hulladékgazdálkodás, vízgazdálkodás, vadgazdálkodás, természeti erőforrás gazdálkodás, településfejlesztés és üzemeltetés területén. 

Számomra mindig fontos volt, hogy megóvjuk Nógrád megye és Balassagyarmat természeti értékeit. 

Agrármérnökként, természeti erőforrás gazdálkodási és vidékfejlesztési szakirányon végeztem. A gyermekeimnek az idősek tisztelete mellett a természet szeretetét és a család, az önállóság, az örökké tanulni tudás és nyitottság fontosságát tanítom, amellett, hogy ne féljenek! Amikor kiderült, hogy Magyarország egyik legnagyobb politikai botránya engem is elért, telefonomat és párom telefonját is kémszoftverrel lehallgatják, (Pegasus ügy) csak megerősített abban, hogy jó úton járok. Nem mehetnek így tovább az ország dolgai.

Ami a Hazánkban folyik, az egyre távolabb áll a Szent Istváni Nyugati álmoktól és Putyin „Oroszországa” felé közelít, ahol egy jobb sorsra érdemes nép is egyre többet szenved. 

Hivatali pályafutásomat a rendszerváltást követően, alapvetően demokratikus keretek között, az akkori új, hazai önkormányzati rendszer keretein belül kezdhettem meg. 

Részese voltam az önkormányzatok kibontakozásnak, az európai integrációnak és felzárkózási folyamatnak, valamint az önkormányzatiság kiüresítésének, szétzilálásának is. Kiválóan ismertem a hazai és nemzetközi környezetvédelmi, természetvédelmi igazgatási és önkormányzati modelleket. Sokat köszönhetek az önkormányzatiságnak, ezen belül Balassagyarmat és Gödöllő Város önkormányzatainak.  

Nem elfogadható a számomra a demokrácia leépítése, az önkormányzatiság kiüresítése, a környezetvédelmi, természetvédelmi, vízügyi igazgatási, agrárigazgatási rendszer szétzilálása, közvetlen politikai irányítás alá vétele, a szakmaiság töretlen háttérbe szorítása sem.

Minden tőlem telhetőt meg kívánok tenni azért, hogy hazánkban visszaálljon a nyugati típusú demokrácia. Helyre kell állítani a békés együttélés feltételeit, amely megteremti egy nyugodt, békés, fejlődő társadalom alapjait. 

A teljesség igénye nélkül legyen újra önálló Oktatásügyi, Egészségügyi, Környezetvédelmi, Pénzügyminisztérium. Legyen újra tisztességes, rugalmas, átgondolt feladatmegosztás az állam és az önkormányzatok között.  

A kevesek kiváltsága helyett a többség érdekeit szem előtt tartó érdekképviseletre van szükség. A polgármester, az országgyűlési képviselő a vidéket, a polgárokat képviselje a hatalomban, ne a hatalmat a vidéken és a városban!

Látva a világ globális problémáit, Európa összlakosságának érdekeit is, természeti erőforrásait, a környezeti, társadalmi tendenciákat, a mesterséges intelligencia, a robotizáció, informatika fejlődését, hiszem, hogy a biztonságos jövőt az egyre több tanulás, és a tudás alapú társadalom a szorosabb Európai együttműködés teremtheti meg.

A 2019-ben megtartott polgármesteri programbemutatóm egy emberszabású robot bemutatásával kezdtem. A bemutatót nem közvetítő, nem rögzítő városi média (egyben megán média) képviselője ezzel szórta tele a városi hírportálokat, nevetséges színt adva ennek.

Három évvel később az emberek sokasága, a középiskolákban tanuló fiatalok többsége, de az adóhivatal, és más szervek is napi szinten használják már a mesterséges intelligenciát.

Szeretném, ha az ország és Balassagyarmat is megújulhatna. Mindez nem képzelhető el másként, mint a mesterségesen ásott árkok betemetésével, a hazug propaganda felszámolásával, melyet újra tisztességes köztájékoztatásnak kell felváltania.

A közösség ereje akkor mutatkozik meg, ha abban minden ember megtalálja értéket teremtő helyét. Legyen az orvos, vasutas, vállalkozó, tisztviselő és még sorolhatnám.

Európához történő felzárkózásunk másik záloga, hogy elinduljon az elmaradt, felzárkóztató vidékfejlesztés. A vasutak, utak megújítása, bérlakás programok a fiataloknak, a külföldi multik helyett a kis és középvállalkozások támogatása.

A felzárkóztató vidékfejlesztés nagyságrendje nem 3,6 és 7,5 milliárd Ft egy 5 éves ciklus alatt, ezt százmilliárdokban mérik. Balassagyarmat és Nógrád felzárkóztatásához kb. 800 milliárd Ft-ra is szükség lenne.

A nógrádi, balassagyarmati emberek többsége elképzelhetetlennek tart ilyen összeget, pedig a NER kegyeltjeinek magántőke alapjaiban is ettől nagyobb összegek (becslések szerint 2600 milliárd) kerültek felhalmozásra.

Végzettségeim:

  • Szakmunkás bizonyítvány, gépjárműtechnikai szerelő szak
  • Nehézgépkezelő szakmunkás bizonyítvány
  • Érettségi bizonyítvány
  • Környezetvédelmi szakasszisztens szakképesítés
  • Agrármérnök diploma, természeti erőforrás gazdálkodás és vidékfejlesztés szakirányon

Egyéb elismert képesítések/szakképesítések:

  • Természetvédelmi őr állami vizsga
  • Közigazgatási alapvizsga
  • Rendészeti szakvizsga
  • Fegyvervizsga (minden kategória)
  • Építőgép kezelő képesítés

Tanúsítással végződő képzések:

  • Coach 1
  • Coach 2
  • Kapcsolatmenedzsment

Gépjármű vezetés:

B kategóriás jogosítvány, megfelelő vezetési rutin

Kiemelkedőbb egyéb szakmai feladatok, eredmények:

Természetvédelem, tájrehabilitáció, kutatási feladatok az Ipoly – völgyében, valamint a Duna Ipoly NP létesítésének megalapozása során. (programkoordinátor)

Fejezetszerző, DEMNET könyvek, a civil szervezetek és az önkormányzatok természetvédelmi, környezetvédelmi együttműködése fejezet.

Nemzeti szószóló a Mohovcei atomerőmű építése során lefolytatott nemzetközi közmeghallgatási eljárásban.

Balassagyarmat Város Környezetvédelmi Programja (projektvezető)

Nógrád Megye Környezetvédelmi Programja (projektvezető)

Szolgálatban a hivatásos vadász című rendészeti oktató könyv (szerző)

Egyesületi elnök, Ipoly Unió Környezetvédelmi és Kulturális egyesület

 

Külföldi környezetvédelmi, természetvédelmi és hulladékgazdálkodási tapasztalatok:

Ausztria, Szlovákia, Csehország, Németország, Olaszország, Hollandia, Dánia, Anglia, Spanyolország, Románia

 

Magánéleti információk:

Párom Dr. Kiss Szilvia, jogász, 25 éve élünk együtt, három közös fiúgyermekünk van. Hunor 21 éves, Nimród 17 éves, Ábris 7 éves.

 

Pártpolitikai tevékenység:

Párt tagság:

Magyarországi Zöld Párt 1988-89 (kb. 1 év)

Tisztség: Jogi és Etikai Bizottság tagja

Új Kezdet Párt 2017- től.

Tisztség: Alelnök

2023.09.17. 14:28