2019-ben a SZAB képviselőjelöltjei 160, te polgármester jelöltként 107 szavazattal maradtál le a városvezetői székről, hogy látod ezt, 2024-ben, hogyan élted meg mindezt.

Az ember csak akkor nem tud veszíteni, ha nem áll be a versenybe. Amíg az orbáni világ választási szabályait elfogadod, ezek között a keretek között kell játszani. Nyilván sajnálja ezt az ember, mert tudom, hogy jó szándékkal, a közösség számára jobb, demokratikusabb kereteket tudtunk volna teremteni. A csekély különbség miatt naivan azt hittem, hogy a szabályok és az eredmény mellett, lehet majd kompromisszumokat kötni, esetleg konszenzust teremteni számos kérdésben. Ez nem sikerült, ennek pedig az itt élők a vesztesei.

Tudnál példákat említeni? 

Nyírjes fejlesztése, az Ipoly holtág rehabilitációja, a helyi sajtószabadság kérdése, vagy éppen azok az egyeztetési folyamatok, amelyekben álláspontom szerint jóval nagyobb mértékben kellett volna bevonni az itt élő polgárokat. Voltak a programunknak olyan elemei is, amelyek az itt élők közakaratán alapultak. A belvárosi nyilvános illemhely ügye, vagy egy szép szökőkút, emlékmű a városerdőbe, vagy a kulturális programokban történő közös döntések. Nyilván azért támogatták az emberek a SZAB képviselőit, jelöltjeit, hogy ezeket is megvalósíthassuk. Nem minket vett hát semmibe a regnáló városvezetés, hanem azt a több ezer embert is, akik ránk szavaztak. 

Választási verseny kezdődött, nem kerülhetjük meg, hogy megkérdezzem: milyen a politikai beállítottságod?

Jobb közép gondolkodó vagyok. De e mellett is előre szeretném bocsátani, hogy a mai, modern világban ezek az „oldalak” már nem olyan éles határokkal választódnak el, mint régebben. A világ összetett lett, egyes ügyekben is másként gondolkodnak az emberek. A fiatalok kiváltképp, már egy nemzetközi térben tapasztalatokat szerezve alakítják ki a véleményüket.

2018 évben léptem be egy pártba, ez lett a dr. Gémesi György által életre hívott Új Kezdet. Ő ebből visszavonult, én alelnök lettem. Az UK hitvallása, a józanész forradalmának 12 pontja olyan, amit bármely magyar állampolgár büszkén felvállalhat. Ma a SZAB csapatában vannak jobboldali, baloldali, liberális gondolkodók, pártokon kívüliek. Nekem nagy büszkeség, hogy mindenki elfogad vezetőnek, elnöknek. Integráló személyiség vagyok, nem azt szoktam keresni, hogy mi választ el minket, hanem azt, ami összeköt.

Édesapám baloldali ember volt, MSZP-tag, a családban nagy vitáink voltak mindig. Én jobbközép, polgári irányt vettem és Fidesz szavazó lettem. Mint azóta rájöttem, ez volt életem legnagyobb közéleti tévedése. Nem azért mert „baloldalon” lett volna a jó helyem, hanem azért, mert egyszerűen becsaptak. A hazánk jelenlegi közállapotai kiábrándítóak. Nemzetközi megítélésünk egyenlő a szégyennel. Ennek a rendszernek a szálai pedig itt vannak a városunkban is. 2022-ben az egyik leg támogatottabb jelölt voltam az ellenzéki összefogásban és egyedül voltam, aki a kampánykeretéről nem mondott le, azzal magam számoltam el az Államkincstárnak.

Akkor nézzük a gyermekkort!

Édesapám második házasságából születtem. Két féltestvérem van, akiket nagyon szeretek. Egyikük Drezdában él, ő Lajos, a másik Tamás, ő Budapesten él. Anyukám 20 évvel fiatalabb volt apunál, egyke lettem a kapcsolatukban. Apu iskolaigazgatóként (Petőfi Sándor Általános Iskola) elég elfoglalt ember volt, anyu tanult, így sok időt töltöttem az anyai nagyszülőkkel. Nagymama egy kicsi asszony volt, de szívós, kitartó. 93 évesen még rá lehetett bízni a gyermekeinket. A nagypapa pedig a vasúton gőzmozdonyt fűtött. Nagyon kemény életet éltek. Az apai nagyszülők akkoriban Bernecebarátiban, – számomra – valódi mesevilágban éltek. A templomkert alatt egy pici, búbos kemencés vályogház húzódott meg. Az udvarban tyúkok, a kert végén a patak, benne halak. Amikor odamentünk, gátakat építettem, pancsoltam, olyan hatalmasnak tűnt. Ma is szeretünk odajárni, a ház ugyan összedőlt, de a szomszédos, 1860- ban épült házat, telket egy kalandos baráti segítséggel meg tudtuk venni. Fontos hely ez nekünk. Szeretetteljes környezetben nőttem fel, jó volt gyereknek lenni velük ott is, Balassagyarmaton is.

Az iskolák?

Őszinte leszek. Sem óvodába, sem iskolába nemigen szerettem járni. Az Ifjúsági úti oviba vittek, a nagyszülői ház pedig a közeli  Bem József utcában volt. Nem kellett csak egy óvatlan pillanat, és szöktem is haza. A tacskó kutyám jött elém, és „pattantunk is”, ha adódott rá alkalom. Ha meghiúsították a tervem, jött a hasfájás. Pedig jó óvó nénik voltak. Ezt persze az ember felnőttként tudja meg igazán. K. Kati pl. a gyerkőceink óvó nénije is lett, mind a három fiam felnevelésében részt vállalt. Ez egy hihetetlen csoda. 

Általános suli pedig a Petőfiben, a „diri”, vagy „kovász” fiaként… Nem voltam valami jó tanuló, lusta voltam a tanuláshoz. Azt hiszem, sok bosszúságot okoztam apámnak. Mégis mindig azt éreztem, bízik abban, hogy lesz belőlem valaki. Igazából soha nem engedte el a kezem. Egyszer nagy butaságot csináltunk a suliban. Otthon megkérdezte, történt-e valami. Rávágtam a szokásosat, hogy nem. Leengedte az újságot a kezéből, kicsit lehúzta a szemüvegét, majd azt mondta: vedd úgy, Szilárd, hogy kaptál egy fülest, mert hazudtál.” Talán meg is mosolyogtam „gyengeségét”. Később fájt, megkönnyeztem, amikor a legnagyobb fiam felbosszantott. Akkor jön rá az ember, hogy a szelídséghez milyen nagy erő kell.

Amindenit, jól látom, hogy könnybe lábadt a szemed?

Aha…Most három gyermekkel, egy felnőttel, egy kamaszkorban lévővel, és egy picurral tanultam meg igazán, milyen erős volt az apám… Ha a párom, Szilvia nem lenne egy végtelen türelmű, csendes asszony, már végem lett volna.

A sportot viszont szerettem: szertorna, gyűrő, talajgyakorlatok, ezek nagyon mentek.

Vasutas akartam lenni, mert lenyűgöztek a gőzmozdonyok. Nagy méretük miatt félve közelítettem hozzájuk még nagyapával is. Uralni szerettem volna ezeket a nagy vasakat. Aztán jöttek a román dízelek, és szertefoszlott ez az álom. Nagypapa mondogatta, hogy visszahozzák még a jó öreg gőzösöket, de eltűntek örökre.

Aztán jött az autószerelés, a határőrség, a fizikai munka az útépítő vállalatnál. Esti gimnázium, amit egyszer-kétszer ott is hagytam.

Hálás vagyok a szüleimnek, amiért nem akarták, hogy az ő életüket éljem. Abban támogattak, amit éppen „kitaláltam”, amire vágytam. Az útkeresésemet segítették, és ezt máig fontosnak tartom.

Én sem erőltetek rá a gyermekeinkre semmit, legfeljebb sugallok, „térképolvasást” próbálok tanítani, hogy eltaláljanak a saját céljaikhoz.

18 éves koromtól dolgozom. Minden későbbi iskolát, képesítést és a főiskolát is munka mellett csináltam végig. Többször volt előbb beosztásom, mint hozzá való végzettségem. Sok szorongást okozott ez akkor, de végült kiderült, az előnyömre vált. Itt tanultam meg a munka és a mások megbecsülését, az alázatot, a mások tudásának, emberségének, bizalmának fontosságát. Megtapasztaltam, hogy az emberek többsége jóindulatú, együttérző, segítőkész. Ugyanakkor arra is rá kellett döbbennem, aki önző, irigy, hamis lelkű, az nem képes csapatmunkára. 

Lehet furcsa amit mondok, de a főiskolát szerettem a legjobban. Ott eltűnt a poroszos „rend”, felnőttként kezeltek, mester és tanítvány alkalmazkodni tudott egymáshoz. Szárnyaltam ebben a közegben. Nagyon jó szakot választottam: agrármérnök alapdiploma, természeti erőforrás, gazdálkodás és vidékfejlesztés szakirány. Előtte jogász szerettem volna lenni, de szerencsére mindig lemaradtam pár ponttal.

Tanultam etológiát, ökológiát, hulladékgazdálkodást, rekultivációt, informatikát, állattant, növénytant… Mindezt környezetvédelmi, természetvédelmi szemlélettel.

A főbb állomások?

Balassagyarmat, Nógrádmarcal, aztán Gödöllő. Ez aztán szépen megnőtt Nyugat-Nógrádra, Északkelet-Pest megyére, közel 116 településre.

Balassagyarmaton kezdtem kommunális előadóként, majd környezetvédelmi felügyelőként folytattam. 1992 – től dolgoztam a Polgármesteri Hivatalban. Műszaki ellenőriztem a Városüzemeltetési Kft-t, foglalkoztam környezetvédelemmel, természetvédelemmel, vízüggyel, állategészségüggyel, közterület felügyeleti munkával, vezettem több száz fős közmunkaprogramot. Pályázatírást irányítottam, de a hőskorban még gyámügyi feladatokban is részt kellett vennem. Volt olyan ügy, amelyben gyilkosság miatt kisgyermeket kellett állami gondozásba venni, elvinni a nagyszülőktől, akik egyébként ártatlanok voltak.

Soha nem felejtem el ezt az esetet. Kolléganőmmel nem engedtük be a rendőröket. Ők kint várakoztak az utcasarkon, nálam egy rádió, ha baj lenne. Több órás tárgyalás, beszélgetés után a nagyszülők csomagoltak össze a kicsinek. Megígértük nekik, mindent megteszünk, hogy visszakapják unokájukat. Dr. Papp Béla volt a döntéshozó, itt is megismertem igazi emberségét: fáradhatatlanul dolgozott azon, hogy a kicsi – az ügy lezárását követően – visszakerüljön a családba.

2001- ben, Juhász Péter polgármester úr nevezett ki a nógrádmarcali hulladéklerakó vezetőjének. Innen indult a regionális pályafutásom, ami aztán Gödöllőig vezetett. A két város között ingáztam kb. 14 évet. Balassagyarmat után Gödöllő számomra a második legfontosabb város.

Gyakorlatilag a város minden rendszerváltás utáni polgármesterével volt dolgod?

Igen, polgármesterekkel és alpolgármesterekkel egyaránt. És minden érához fűződik valami maradandó emlék. Dr. Németh György zöld utat adott a Springa-dombi városerdő telepítéséhez. Ők ketten, Dr. Kiss Tamással hozták meg a döntést, hogy a Polgármesteri Hivatalhoz mehetek dolgozni. Tudták rólam, hogy környezetvédelmi beállítottságú vagyok. Törtem a borsot – akaratlanul is – az orruk alá! Előfordult, hogy a város alkalmazottját fogtuk meg fenyőfa lopáson a Nyírjesben. (Lehet, azért vettek fel, hogy kevesebb bajuk legyen velem?!)

Akkor egy-egy ilyen esetet simán lehozott a Nógrád, a Népszabadság! Azt sem gondoltam volna anno, hogy 30 év után az EU tagjaként még a helyi sajtó is szolgalelkű kiszolgálója lesz csupán a regnáló hatalomnak.  Azok kiszolgálója, akik most éppen az ellenkezőjét teszik, amiért egykor harcoltak velem együtt.

Nem sikerültek az eddigi választások. A politikát szavazatra játszák, egy is elég, hogy lemaradj. Érzel e ebben személyes felelősséget?

Persze. Mindig, mindent lehetne jobban csinálni. Mégis úgy gondolom, hogy az igazi felelősségem abban állt és áll, hogy megpróbáljam, és kínáljak a csapattal egy alternatívát az itt élőknek.

E mellett Balassagyarmaton, 2006 óta alig tudott eredményt elérni az ellenzék, ehhez képest 2019-ben először, szoros volt a verseny. A paradox az, hogy én és a csapat, akit állandóan baloldalaznak, azokat az értékeket próbálja képviselni, amelyeket valaha együtt képviseltem magam is a Fidesz képviselőkkel. Ilyen volt pl. hogy az Ő segítségükkel sikerült megmenteni a balassagyarmati víztermelő kutakat. Mert ki az az Őrült, aki a saját kútját eltömedékelné. Aztán mi lett, a Csach Gábor féle városvezetés lett a végzete az egésznek. Őszintén kell elmondani azt is, hogy provokatív módon simán munkakerülőnek neveznek, ha nem tudok elmenni egy Testületi ülésre, de ha ott vagyok, ott vagyunk, akkor sem fogadják el a véleményünket. Leszavazni meg mindenben leszavaznak. Olyan ez, mint amikor egy szavazógéppel állnál szemben. Ha véletlenül sikerül valamiben kibillenteni az álláspontot, akkor Gábor előmondja, hogy Ő támogatja e a javaslatot, különben eluralkodna a bizonytalanság. Olyan ez, mint a parlament, csak kicsiben, elég lélekromboló!    

Változtak e a hobbik?

Kicsi gyermekkorom óta járom az erdőt. Nyírjesben kezdődött, aztán távolodtam a környék erdei felé. Előjött a vadászvér is. Apám elmondása szerint a dédnagyapám orvvadász volt a Börzsönyben. Természetjárás, fotózás, aztán jött a vadászat. Ez maghatározó az életemben. Innen viszont egy könyvnek kellene következnie. Máig vadászom, hivatásom is lett egy időre. Eközben a túrázással, helymászással a déli Kárpátokig jutottam. A Páring és a Retyezát hegység egyes részeit jobban ismerem, mint a Börzsönyt. Szeretem az alkotást, az utóbbi években pl. kézműves vadászkéseket csinálok a családi Bt. keretében. 

Igaz, hogy repültél is?

Igaz, a legendás hírű pilóta, Both Lajos őrnagy volt a kiképző pilótám. Cessna 152/II volt az anyagépem, ahogy ezt repülős berkekben hívják. Ez egy másik könyv, már repültem önállóan, de végül évekkel ezelőtt abbahagytam. Több oka volt ennek, egyrészt pont olyan éveket fogtam ki, amikor több kisgépes baleset történt az országban, a gödöllői repülőtéren is.  Meghalt egy barátom, akivel repültem, és az AN-2 kiképzésre készültem volna. Párom várandós lett, mindig izgult, nagyon féltett.

Szabolcs barátom után is ottmaradt egy kisgyermek. Másrészt anyagi okai is voltak. A kiképzés nem okozott anyagi gondot: Lajos Bácsi, aki barátom lett, szinte ingyen oktatott. A klub költségeit azonban mindig ki kellett fizetnem, hiszen saját gépem soha nem volt. Ha meg akarod tartani a Szakszolgálati engedélyt, állandóan repülni kell, ezt már nem bírtam volna anyagilag. Elengedtem!

A repülés nagyon fontos része volt a felnőtté válásomnak, a másokkal kapcsolatos hozzáállásomnak. Lajos Bácsi az első kiképzési napon a repülőtér kis emlékművéhez kísért. Áll ott egy oszlop, oda vésik fel azok nevét, akik meghaltak. Ott mondta el nekem a repülés első, legfontosabb szabályát: a repülést nem lehet letegezni! Akkor jössz erre rá, amikor először emeled el a géped a földtől, amikor egyedül vagy a pilóta- fülkében. Onnan nincs visszaút, csak az égből, ha felemelkedtél. Ha „visszafordulsz”, elkopik a sebesség és átesel. Ott megtanulod, hogy amit elkezdtél, az végig kell csinálnod! A másik a pedagógiai érzék, ahogyan egy pilótát ki kell képezni. Ő úgy ráhangolódott az emberre, hogy érezte, amikor izgulok. Ekkor dúdolni, énekelni kezdett: ”békeeee vaaaan, nyugaaaaaloooom”. Ha azt hittem, hogy már „sztárpilóta” vagyok, kérdezgetni kezdett, elterelte a figyelmem. Egy pillanat alatt rájöttem, hogy semmi a tudásom, vissza az alázathoz. Nagyon határozott ember, de a kiképzésem során egy hangos, durva szó el nem hagyta a száját.

Ha egy pilótába félelmeket, szorongásokat nevelnek bele, azzal előkészítik a végzetét.

Azt tanultam meg ezen keresztül, hogy a félelmek, szorongások embereket, családokat, de egész emberi közösségeket, városokat és országokat bénítanak meg. Nagyon nagy árat fizetünk ezekért most is. Ezt tartom ennek a hibrid rezsim legnagyobb bűnének, azt, amit az emberek lelkével tettek.

„NN”

Balassagyarmat

2024.03. 26.